Gagor története, 1. fejezet

Írta: Balog István

Gagor története

Lóti-futi! Így nevezték a faluban. Egy dolga volt, bort és harapnivalót vinni a földeken napszámolóknak.

Kéthíd nagyvárosnak számított, de halandó a határból nem nagyon ért el odáig. Aki földtúró, az nem ér rá városi népekkel diskurálni. Legfeljebb a jeles napokon, minden telihold napján a vásárra menve érinthette a csinált utat a rongyosok lába.

Hídverő Gagor – nevét apjának jártasságáról kapta – gyerekként sokszor utazott a szekéren a vásárba. Anyja reá bízta a tojásokat. Gagor sokszor sírta el magát, ha keveset ajánlott egy-egy gazdasszony a portékáért, ennek eredménye még egy érme volt tojásonként. A könnye úgy folyt, mint a vízesés egészen addig, amíg a vevő az áruval el nem tűnt a szeme elől.

Amikor elfogyott a négy kosárra való, Hídverő Gagor elvegyült a piacozók között. Néha talált ezt-azt a földön. A földre hullt zsebkendők kevésbé érdekelték. Első valamirevaló értéke egy ezüstérme volt, amit egy tócsa mélyén fedezett fel egy kiadós nyári eső után. Amikor már nagyon unta magát, beállt nézelődni a kártyásokhoz vagy a kockásokhoz. Első pofonját visszakézből kapta, amikor hangosan felnevetett egy csalási kísérlet alkalmával. Jó megfigyelőként és ügyes gyerkőcként érthetetlen volt számára a kockázók alkalmatlansága. Az rögtön feltűnt Gagornak, hogy a kockázásban és a kártyajátékban a szerencse sokkal kisebb jelentőséggel bír, mint a gyors kezek és a felhajtott kabátujj.

Elérkezett a nagy nap. Hamar elkelt a tojás, így a fűszernövényeket árusító édesanyja nem látta, merre csatangol az unatkozó fiúcska. Hídverő Gagor gondolt egy nagyot és bekéredzkedett a kockajátékosok közé. Zsebéből elővette a nagy becsben tartott ezüstérmét, ami az első kör tétje volt. Három ellenfele is kettest gurított, így egy apró ujjmozdulat elég volt, hogy hármasával ő nyerjen.

A délelőtt közepére a saját ezüstje mellé negyvenhárom további ezüstérmét nyert. Négy ezüstért megkötötte élete első saját üzletét, vásárolt négy egyforma dobókockát. Olyanokat, amivel minden piacon, kocsmában játszik a pórnép. Miközben anyjához sétált, egy árus mellől lendült a kéz. Asztaltársa szikrázó szeme és a csattanó tenyér figyelmeztette, ezt még egyszer meg ne próbálja!

Az ezüstökből harmincat édesanyjának adott. Szülője ennyi pénzt egyben még sosem látva azonnal leült és a fejét fogta. Először azt hitte, porontyából rabló lett, akit majd a bitón lát legközelebb, de Gagor megnyugtatta, csak kockázott, és ő abban nagyon jó, sokat gyakorolta a többi gyerekkel. Azt elfelejtette megemlíteni édesanyjának, hogy ebből egy szó nem igaz, most volt először a kezében a hatoldalú.

Tudta, a szerencse fontos, de nem feltétlenül elégséges egy szerencsejátékos számára. A négy kockát egy apró árral a festett pöttyöknél kifaragta. A falubéli foltozóval a lukakat kiöntette ólommal. Folyókaviccsal a kicsorgott fémet óvatosan lecsiszolta, majd egy csirketollal és besűrűsödött vérrel átfestette. Négy tökéletesen egyforma kockát kapott melyek csak annyiban különböztek rokonaiktól, hogy a gurításoknál a kívánt számon álltak meg.

Gagor elégedett volt a munkájával. Tudta, ez csak az alap a csalás rögös és kiszámítható útján. A következő "keresetéből" vett egy ócska, mások számára teljesen értéktelen, elhomályosodott tükördarabot, melyet a terménypadlásra vitt és egy topolyából kivájt teknőnek támasztott. Ez előtt gyakorolta unásig az apró mozdulatokat, melyekkel ujjasából, mások számára teljesen észrevétlenül a kívánt kockát vehette elő.

A következő nyárra híre ment a legénynek, aki maga a szerencse fia. Volt, aki csak méltatlankodott, volt, aki a bukott istennő zabigyerekének vélte, ám a többiek inkább csodálták és kacagtak rajta. Szüretig Hídverő Gagor hatvanegy aranyat, két ezüstöt és huszonnyolc rézpénzt kockázott össze. Többet, mint amit a család a földdel és az állatokkal együtt beszedett.

Egy újabb nyár után már senki sem akart vele kockázni Kéthíd városában. Gagor ekkor vált nagykorúvá, legénytoll jelent meg olyan helyeken is, amit édesanyja sem láthatott.

Gázlót hamar letarolta. Egy nyár kellett a lebujokhoz és a kikötői kocsmákhoz, ami viszont nagyban segítette a kártyatudása elmélyítését. A "Tesz-vesz" egyszerű rakosgatós játék volt, amit elivott agyú tengerészek és kezdő ficsúrok játszottak. Gagor kabátjának megannyi rejtett zugában három pakli textillap is elfért, így nem jelentett gondot ellenfelei megkopasztása. Rutinos csalóként vigyázott arra, hogy a játékok kisebb részét elveszítse, megkímélve magát a hatalmas pofonoktól és az asztaltól való kiutálástól.

Még egy nyár kellett, hogy a kikötőváros módosabb fogadóit és a középosztály gazdag ifjúit is megkönnyítse. A "Három Góré" a felsőbb osztály kártyajátéka volt. A textillapok a "Tesz-veszből" maradtak, de a különféle lapok megfelelő együtt állása különleges figurákat alkotott. Ezeket a figurákat előre lehetett jelezni, melyek teljesítése az alapjátékhoz képest óriási nyereménnyel járt.

Gagor az első száz platináját – melyet úgy váltottak át neki ezer aranypénzből – hazaküldte szüleinek. Ezzel azonmód a falu leggazdagabb családjához tartozott. A további összegeket befektette. Olcsón vett drágaköveket, melyek tétként segítették gazdagodását. Mozdulatai felgyorsultak, ujjai láthatatlan tánca esélytelenné tette képzetlen asztaltársaságát.

Elsőbálozók estélyére lógott be. Álarcban nem kérdezték, meg lett-e hívva, ő pedig higgadtan, felvett úri modorával vegyült el a menyasszonyt kereső fiatalok között. Tánclépéseket sosem tanult, de hamar elleste a botlábúaktól. Mire a zenészek a mű felénél jártak, Hídverő Gagor már figurázta is a lépéseket egy hamvas rózsaszál oldalán.

A rózsaszál azonban leszakadt, bibéje visszafordíthatatlanul árválkodott. A leány hiába pityergett, az apja bosszúért kiáltott, így Gagor elköszönt Gázló nagyvárosától.

Vízmélye igazi fertő volt. Csatatér, ahol nem lehetett tudni, ki kivel harcol, ki, melyik tábort erősíti. Barátok és szövetségesek híján csak magára számíthatott. Egy télfordultát szentelt arra, hogy beilleszkedjen az urak világába. Először pici lyukat bérelt magának egy eldugott tetőtérben, később megvette az egész házat. Miután egy kocsmai verekedésben eltört az olajlámpás, megvette a teljesen kiégett fogadót. Az erős falakat meghagyta, de új belsőt és új tetőt kapott a kőház. A padlástérbe belső lépcsőt készítettek a mesterek, hogy az emeletet is lakhatóvá tegyék. Hídverő Gagor külön helyiséget építtetett a cserepek alatt, aminek falait – a ferde tetőrészt is beleértve – drága, gnómok által készített tükrökkel borította be.

Ez lett a dolgozószobája, itt tökéletesítette a játékokban használt mozdulatokat, itt próbált minden idők legjobb simlisévé válni. Lelke mélyén tudta, a kártyákkal és kockákkal összeforrott hétköznapjai nem tartanak örökké, előbb-utóbb senki sem akar vele egy asztalhoz ülni némi könnyed kikapcsolódás reményében egy forrázott nedű elkortyolása mellett.

A berögzült sémákat tökéletesítette. Tárháza kiegészült tőrökkel, bicskákkal és egyedi készítésű kulcsokkal, melyekkel míves lakatok, foglalatok szíve nyílhat meg egy odaadó mozdulat során.

Első nyakékét egy nemes beiktatási ünnepélyén lopta egy gyermeklány nyakából. Hosszú göndör fürtjei jól takarták a láncon függő medált, ám a benne foglalt gyöngy értéke egyholdnyi kártyázás hasznával ért fel. A titokban elemelt ékszert az erkély egy vízköpőjében rejtette el, így felettébb aggodalmas ábrázatot vághatott, amikor kiderült, hogy a leány ékszere elveszett. A következő napokban a ház közelébe sem ment, elkerülve az éjszakai tekintetek sokaságát.

A lopott ékszereket és drágaköveket Árokszállásra vitte, ahol jó pénzért értékesítette. Az évi jövedelme túlszárnyalta a tízezer aranyat, ami felülmúlta Vízmélye legnagyobb kereskedőházának ezévi bevételét. Árokszállási orgazdája meghökkentő kérdést tett fel: A következő hajó mit hoz? Ekkor fogalmazódott meg Gagorban, hogy tevőlegesen felhagy a lebukást sejtető elfoglaltságokkal.

Járta az utcákat, felkínálva magát és értékeit. Gyémántokat keresett a porban. Csiszolatlan ékköveket, akiket taníthat és munkába állíthat. Tükörtermét átköltöztette a kikötő egyik elárvult melléképületének pincéjébe.

Az utcakölykök hamar tanultak, szinte magát látta bennük. Számuk túllépte a tucatot. A szerencsejáték azonban egyre jobban hiányzott, így visszatért a tehetősebbek asztaltársaságához.

Egész éjszaka kártyáztak. Ellenfelét még sosem látta. Rezzenéstelen, érzelemmentes arca elgondolkodtatta. Még nem játszott hasonló zsivánnyal. Gagor bízott ösztöneiben, ám amikor a virradat toronyütése felállította őket az asztaltól, megsemmisülést érzett. A fekete köpenyes férfi mindenét elnyerte, a kikötői fogadót is beleértve. Egy hetet adott Gagornak a kiköltözésre. Mielőtt elment, így szólt:

– Még senkit sem láttam így játszani. Megtisztelő volt! Mi a neved? – kérdezte.

– Hídverő Gagor.

– Egy éve figyellek, briliáns a technikád. Hosszúkéz, az jobban illik hozzád! – biccentett az idegen.

– Megtudhatnám, kinek köszönhetem ezt a megalázó leckét? – érdeklődött Hosszúkéz Gagor.

– Männelor vagyok.

A művet, mivel egy készülőben lévő novelláskötet része, szerkesztés nélkül tesszük közzé.

Szerk.