Démoni toxin

Írta: Kovács Attila

A tavaszi eső melegen szitált, amitől Audrey színes felsője a tizenhét éves lány kerek mellére tapadt. Mosolygós, barna hajú tini volt, aki bombasztikus alakjával és a vonzó kisugárzásával azonnal az ujja köré csavart bárkit.

– Marcellus. Talán hülyeségnek hangzik, de mi lenne, ha megszöktetnénk?

– Megszöktetnénk? Te magadnál vagy Audrey? Mégis mit gondolsz rólam, valami gengszter vagyok?

– Miért? Az szerinted rendben van, hogy egy ketrecben mutogatják?

Egy vándorcirkusz látogatott a városba, amelynek egyik fő attrakciója a hüllő fiú volt. Igazság szerint nem lehetett tudni, hány éves a lény, mivel az egész testét pikkelyek fedték. Sötét, néhol sárgás rombusz mintával tarkított szarupikkelyek. A legtöbb emberre nyomasztóan hatott a közelsége, de Audreyt valósággal megbabonázta.

– De hát az egy torzszülött – értetlenkedett Marcellus – Egészen biztosan, nem véletlenül tartják ketrecben.

– Torzszülött? – kerekedett el a lány hatalmas zöld szeme – Hogy mondhatsz ilyet pont te? Akit nap mint nap torzszülöttként bélyegeznek meg a vörös haja miatt.

– Jaj Audrey! Tudod, hogy nem úgy értettem! – hebegte a fiú, aki mindig igyekezett a lány kedvében járni.

– Akkor mégis, hogy értetted? Tizenkilenc évesen eddig jutottál értelmileg? Torzszülött? Mélységesen csalódtam benned!

– Ne! Megszöktetjük... csak fogalmam sincsen, hogyan... ez azért komolyabb tervezést igényel – a fiú igyekezett húzni a dolgot, tudta, a cirkusznak holnapután reggelre hűlt helye lesz.

– Te kis butus, hát én ezt már megterveztem – lépett közelebb a lány és a fiú pólójának a nyakát kezdte igazgatni – Amikor az előadás elkezdődik este, te belopódzol hátul és kinyitod a ketrecét.

– És te? – kérdezte bátortalanul.

– Én megvárlak titeket itt kint, vagy talán félsz egyedül bemenni?

– Csak elég egyoldalú ez így... nem így képzeltem, mikor azt mondtad megszöktetjük. Tudod, én sok mindent megtennék érted, de azért a hülyeségnek is van határa.

– Ne haragudj, igazad van – pirult el bűnbánóan a lány – Nem is tudom, mire gondoltam – lépett hozzá egészen közel újra. Alig pár centiről a szemébe nézett, majd forrón megcsókolta. A fiú szíve zakatolni kezdett, mohón csókolt vissza, ám amikor Audrey megfogta férfiasságát, elállt a lélegzete. Azonnal merevedése támadt, és menten megszűnt józanul gondolkozni.

Odabent elkezdődött az előadás, a fiú pedig a vizes fűben bujkálva közelítette meg a cirkuszi sátrat. Tudta, mit akar, annak ellenére, hogy arról fogalma sem volt, odabent mi várhat rá. A lakókocsik között hangtalanul mozgott, a bennük lakók vagy aludtak, vagy a cirkusz előtt gyülekeztek és italoztak. Néhány kutya ugyan fel-fel ugatott, mikor elhaladt a közelükben, de ez senkinek sem tűnt fel.

Keresztülmászott a kordonon, majd elhaladt a majmok és a tevék ketrecei mellett. A trágyaszag mélyen beette magát az orrába, fülében a tigris és az oroszlán halk morgása visszhangzott.

Az istenit! Csak nehogy lebukjak, mégis mit mondok, mit keresek itt?

Elhúzta a sátor ponyváját hátul, és vett egy utolsó mély levegőt. Ahogy belépett, megfagyott az ereiben a vér. Jobbra számos kisebb-nagyobb kígyó egymásra pakolt terráriuma állt, mellette pedig egy derékig érő üvegláda ontott magából rothadó mocsárszagot, amiben egy kajmán kapta odébb idegesen a fejét.

Marcellus rettegett a hüllőktől, ilyen közel még a legrosszabb rémálmaiban sem került hozzájuk. Már éppen sarkon fordult volna, hogy elszaladjon, de aztán eszébe jutott Audrey forró csókja és határozott szorítása, így meggondolta magát.

Nem futamodhatok meg, Audrey az enyém lesz!

Erőt vett magán és tovább haladt, egészen hozzá préselve magát a kígyók üvegéhez. A szeméből könnyek csorogtak, minden porcikájában remegett, de az Audrey iránti vonzalma erősebb volt. Amikor végül átpréselte magát a terráriumok közti szűk járaton, kifújta a levegőt. Eddig észre sem vette, milyen sokáig tartotta vissza. Négykézlábra ereszkedett, hangosan lihegett, közben végig a porondra vezető utat kémlelte.

Mi lesz már? – csendült fel Audrey hangja a fülében. Szinte hallotta a lány rosszalló nógatását. Feltápászkodott, és a hüllő fiú ketrecéhez sietett. Egészen apró börtön volt, alig háromszor három méteres. A padlóján egy döglött oposszum féleség hevert, a sarokban pedig ott ült a fiú.

Még, hogy fiú! Ez a rohadt dög hatalmas! – meredt a ketrecre Marcellus, rádöbbenve, hogy a lény nagyobb, mint ő. A ketrecnek dőlve üldögélt mozdulatlanul a sarokban, ki-ki öltve villás nyelvét, miközben őt figyelte. Nem viselt semmilyen ruhát, és ahogy Marcellus kivette, semmiféle genitália nem látszott az ágyékánál.

Akkor mégis honnan tudják, hogy fiú? – fordult meg a fejében, majd észrevette a vastag láncot, ami a nyakörvéhez volt erősítve.

– Szevasz haver! – szólt oda félénken – Mi lenne, ha most velem jönnél?

A lény csak bambán bámult ki a fejéből, ki-ki öltve villás nyelvét. Sárgászöld szeme hirtelen mozdulatával mérte végig a fiút, de a teste meg se mozdult.

Marcellus remegő kezekkel hajtotta fel a ketrecet lezáró zsanért, az ajtó pedig fülsüketítő nyikorgással nyílt ki. A fiú idegesen nézett körbe, a nyakát behúzva próbált észrevétlen maradni.

– Segíthetnél egy kicsit, ha már meg akarlak menteni – suttogta oda szemrehányón a lénynek, de rögtön el is szégyellte magát.

Tényleg ennek a dögnek magyarázkodok? Lehet, hogy nem is él, csak egy robot, én meg hülyét csinálok magamból, ráadásul ha elkapnak...

Egy hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót, az pedig legnagyobb meglepetésére alig nyikordult meg. Elégedetten sóhajtott fel, majd ütögetni kezdte a combját, mintha csak egy kutyát próbálna magához csalogatni.

– Gyere ide, gyere ide!

De a lény nem mozdult, csak mereven bámulta a vörös fiút. Sárgászöld szemével időről-időre pislogott egyet, de más jelét nem mutatta annak, hogy élne.

A fiú megfogta a láncot és lassan húzni kezdte – Na, gyere már! – nyöszörögte, majd két kézzel fogott rá – Szabadon akarlak engedni, te rohadék – teljes testtel nekifeszülve a láncnak, mire a lény, a harmadik húzás után végre megmoccant. A mozdulat kimért és lassú volt, annyira idegenszerű, hogy Marcellus egész testében reszketni kezdett. Alig hallható morgó hangot adott, a száját közben résnyire nyitotta.

Uram isten, mire vállalkoztam?

Lassan haladtak. Marcellus türelmesen vonszolta magával a különös társát, az pedig ráérősen cammogott utána. Mikor kiértek, az eső eleredt, és még lassabban kezdett mozogni. A fiúnak eszébe jutott mindaz, amit a hüllőkről tanult. Hidegvérű állatok, melyek a hidegben afféle hibernált állapotba kerülnek és lelassulnak.

Így, jobban szemügyre véve még inkább megingott az elnevezés jogossága. A hüllő fiú majdnem száznyolcvan centi magas volt, és Marcellus becslései alapján legalább kilencven kiló. A törzse végén rövid, izmos farok himbálózott, a kezén és a lábán pedig tűhegyes, éles karmok meredeztek. A legrémisztőbb mégis az arca volt, az orra helyén csak két apró nyílás látszott, a szája pedig bizarrul szélesnek tűnt.

Audrey idegesen kapta oda a tekintetét, mikor a bokrok zörögni kezdtek és megjelent Marcellus, láncon vezetve a lényt.

Láttukra felpattant a nedves fűről, és szaporábban kezdett lélegezni.

– Hát elhoztad? Hát mégis megcsináltad?

Marcellus büszkén húzta ki magát, mint egy lovag, aki a királynő elé vezeti a sárkányt. Kifelé menet többször elképzelte, ahogy Audrey majd a nyakába borul és forró csókokkal jutalmazza a hőstettért. Hiszen ez az egész csak arról szólt, hogy megtesz-e valami őrültséget a kedvéért, hogy bizonyítsa, igazán fontos neki.

A lány Marcellusra ügyet sem vetve lépett közelebb a lényhez. Az halkan sziszegett, hangjától a fiúnak még a hátán is felállt a szőr, a lány teste viszont kéjesen megremegett. A légzése felgyorsult, ahogy a szívritmusa is. Csillogó szemekkel bámulta a teremtményt és megnyalta az ajkait. – Lenyűgöző! Gyorsan, vigyük hozzátok – mondta a fiúnak, rá sem pillantva.

– Hozzánk? Mégis miért? Mit kezdjek ezzel a... – harapta el a mondat végét, kényesen ügyelve arra, hogy még véletlenül se húzza ki a gyufát Audreynál.

– Mégis mit gondoltál? Mi lakásban lakunk, talán elrejtem a szekrényben?

– Nem, igazad van. – sütötte le a szemét.

– Ha jól gondolom, a hideg miatt le van lassulva, tudod a hüllők…

Audrey közelebb lépett. Halkan felsóhajtott, majd az ajkába harapva megsimította a pikkelyeket. Egészen beleborzongott az érintésbe, az egész teste libabőrös lett, a mellbimbói pedig olyan peckesen merevedtek meg, hogy amikor Marcellus felé fordult, a fiú zavarba jött.

A családi ház hátsó udvarából nyílt a pince, ahova Marcellus és Audrey a lényt vitte. Az még mindig kifejezéstelen, jéghideg szemekkel meredt megmentőire. Akkor sem mozdult meg magától, mikor a fiú a falhoz ültette.

– Hát nem csodálatos? Valahogy így írnám le a tökéletességet. – lelkendezett Audrey.

– Tökéletes? Azért nekem erről más a véleményem, és reméltem, hogy neked is.

– Jaj te – fordult a fiú felé, aki azonnal elolvadt a lány mosolyától – Tudod, hogy nem úgy értettem. Azt mondtad hidegvérű, akkor fel kéne melegítsük?

– Igen, de mégis mire gondolsz? Lehozzam a hősugárzót?

– Még a végén kárt teszel benne te hülye! – förmedt rá Audrey villámló tekintettel.

Marcellus előtt kezdett világossá válni, hogy a lány csak kihasználja őt. Szíve szerint azonnal visszakérdezett volna, hogy mégis, hogyan beszél vele, de ekkor Audrey közvetlenül előtte egészen mélyre hajolt, mintha csak a lényt venné jobban szemügyre. A vizes nadrágban kirajzolódott tökéletesen kerek feneke, szeméremajkai sokat sejtetően domborodtak apró bugyiján keresztül. Marcellus azonnal elfelejtett minden mást.

– Majd a testem melege – lehelte halkan és félve érintette meg a teremtmény pikkelyes arcát. Szépen lassan hozzábújt, előbb a felsőtestét, majd a csípőjét nyomta a pikkelyes bőrhöz – Oh istenem – lihegte, majd miután egészen szorosan hozzásimult, simogatni kezdte a lény testét. Audrey teste reszketett, a csípője egészen apró, ritmusos mozdulatokkal dörgölőzött a hüllőhöz, a keze pedig annak sima ágyékánál járt.

A lény élettelen szemekkel bámulta Marcellust, miközben Audrey már az orgazmus határán lihegett mellette. A fiú értetlenül nézte a bizarr szituációt, amikor a lány hirtelen otthagyta különös partnerét, és magához szorította őt. Vadul csókolta, a kezével pedig a fiú nadrágjába nyúlt. Marcellus megmarkolta a lány kemény fenekét, ám az egy pillanatra tökéletesnek tűnő idill azonnal véget ért.

Audrey a fiú nyakát kezdte csókolgatni, majd olyat harapott az izomba, hogy azonnal kiserkent a vér. Marcellus felkiáltott és ellökte magától, de azonnal megdermedt, mikor meglátta, hogy a hüllő felé fordítja a fejét és egyre sűrűben nyújtogatja villás nyelvét.

– Ha jól sejtem, tetszik neki a véred szaga – mondta Audrey eszelős vigyorral az arcán, miközben mutatóujjával letörölt egy csepp vért a szája széléről. A lényhez lépett és hagyta, hogy az lenyalja, mire a szeme valósággal szikrázni kezdett.

Marcellus a sebre szorította a kezét, de ahogy nézte Audreyt, csak arra tudott gondolni, hogy még mindig keményen áll. Majd felrobbant a tesztoszterontól, ha már idáig eljutott, mindenáron magáénak akarta a lányt.

– Hozd le a kutyátokat. – parancsolta Audrey, mintha mi sem lenne természetesebb.

– A kutyát?

– Látni akarom – simult hozzá szorosan, mélyen a fiú nadrágjába nyúlva – Látni akarom, ahogy eszik, utána pedig...

Marcellus a gondolat súlyától megszédülve indult el. A család keverék kutyája a házában fekve várta az eső végét. Az állat érezhette a lény sötét auráját és különös szagát, mert ellenállt, amikor Marcellus rárakta a pórázt és kihúzta onnan.

Kajla fülű, foltos jószág volt, az a fajta, amelyik mindig vidám. Most azonban a füleit hátra csapta, a farkát pedig a lába közé húzta. Halkan felnyüszített minden taszajtásnál, ahogy a fiú közelebb tolta a végzetéhez.

– Ugye nem gondolod, hogy csak így? – csattant fel a lány.

– Mégis mire gondolsz? – kérdezett vissza könnyes szemmel a fiú.

– Mi van, ha ez a rohadt dög ellenáll és megsérül a srác?

– Miféle srác? Ez a szörnyeteg?

– Baszd meg, Marcellus! Te akkora egy fasz vagy!

– Bocsánat, – sütötte le a szemét – csak hát nálunk van kölyök kora óta – bökött a kutya felé.

– Akkor meg mit húzod az időt? Ott az ásó, csapd agyon!

Marcellus engedelmesen ragadta meg az ásó nyelét, a keze azonban úgy remegett, mint a kocsonya. A könnyei végigcsordultak az arcán, miközben a magasba emelte a szerszámot. A kutya halkan nyüszített, sorsába beletörődve húzta össze magát, amikor a fiú lesújtott.

Az egész testét belevitte az ütésbe, de ahelyett, hogy a kutyát célozta volna, adott az ásónak egy kis kanyart, és oldalról Audrey fejébe vágta. Az éles fémlap felhasította a koponyát, jó öt centi mélyen roncsolva szét a lány agyát, akinek a bal szeme azonnal felakadt. Az orrából vér csordult, teste pedig rángatózni kezdett.

Marcellus lihegve bőgött, úgy érezte, szerelmének eltorzult ábrázata örökre a retinájába égett.

Azután lánccsörgésre lett figyelmes. A lény mohón vetette rá magát a lány még mindig reszkető testére, fogait a vállába mélyítve. Könnyedén lerántotta az ásóról, majd a karmait belemélyesztve a sarokba húzta.

A fiú rémülten szaladt ki a pincéből, olyan gyorsan, hogy talán még a felfelé iszkoló négylábút is megelőzte. Rendőrt akart hívni, segítséget, aki azonnal eltünteti ezt a fenevadat a házukból.

De nem hívhatom a rendőröket, mit mondok, hogy került ide ez a szörnyeteg? – torpant meg az esőben – Nem vallhatom be, hogy én szöktettem meg, akkor még elítélnek a végén, és azt fogják hinni, hogy én etettem meg vele Audreyt.

Marcellust reggelig mardosta a lelkiismerete. Ekkorra már nem bírta tovább, és bejelentette a rendőrségen, hogy furcsa zajokat hall a pincéből.

Alkarnyi vastag láncot tekert le a fiú az ajtóról, odalentről pedig azonnal istentelen bűz csapta meg az orrát. Még a rendőrök is eltakarták az arcukat.

– Itt bizony megdöglött valami. – mondta az egyik öklendezve.

Óvatosan haladtak a lépcsőn, Marcellus rettegett, nem tudta, hogy a lény mennyire gyorsult fel az evés után. Felkapcsolta a világítást és megtorpant. A kezén és a lábán remegés futott végig, jobbjával megtámaszkodott egy oszlopban és elhányta magát.

Audrey teste úgy rohadt, mintha napok óta ott feküdt volna, minden bizonnyal a teremtmény nyálában található baktériumok miatt. A vállából és a nyakából egy-egy hatalmas darab hiányzott, a lényt viszont, mintha a föld nyelte volna el.

– Mi az isten történt itt? – ragadta meg keményen a rendőr a fiú vállát – Mégis ki a fasz képes ilyen borzalomra?

– A lény volt az, a lény – hebegett rémültem – A hüllő!

A rendőr azonnal a földre teperte a fiút, a másik pedig a lány teste körüli tárgyakat kezdte vizsgálni. Az ásó véresen, agyvelődarabkáktól mocskosan hevert a test mellett, mire a tiszt felé fordult.

– Fiam – mondta mélyen dörgő hangon –, ajánlom, hogy annak az ásónak a nyelén ne a te ujjlenyomatod legyen.

Azzal a másik felrántotta a földről, és felvitte a lépcsőn. Marcellus még utoljára hátranézett, akkor látta meg, hogy a pince sarkában található leömlő csatorna fedele el van csúszva.

– A csatorna – üvöltötte – Lemászott a csatornába!

– Ugyan mi mászott le oda? – kérdezte a rendőr, és kicsavarta a fiú karját.

– Az a rohadt hüllő, akit a cirkuszban mutogattak. Onnan szabadult ki, nem igaz, hogy nem tudnak róla.

– Na persze – feszítette meg még jobban Marcellus kezét –, a cirkusz már a tegnap esti előadás óta nincs a városban.

– Hallgattasd el az a rohadékot – utasította a másik rendőr, mire az teljes erőből a falhoz vágta a fiút. Annak előbb a mellkasa érte a gerendát, amitől azonnal kiszorult minden levegő a tüdejéből, majd a fejét ért ütéstől ájultan rogyott össze.

Szerkesztette: Mészáros Szabolcs

Szöveggondozás, korrektúra: Tóth Gergely