A verseny

Írta: Bukros Zsolt

Az Avana arcképcsarnok 2009-es 1. lapszámában megjelent alkotás.

George Pilates, a Mediacorp testes vezérigazgatója úgy körözött az úszómedence körül, mintha kö-vér tengeri ragadozó lenne. Émelyítő parfümillat lengte körül, ami fájdalmasan irritálta kifinomult szaglóérzékemet.

– Üdvözlöm, Fred! – kiáltotta harsányan. Válaszképpen rávicsorogtam, mert elcsökevényesedett hangképző szerveim egyre nehezebbé tették számomra az emberi kommunikációt. – Volna itt egy apróság, melyet szeretnék megejteni műsorkezdés előtt!

A dagadt fickó mindig csupán műsornak nevezte a kegyetlen valóságshow-t, melyre az életemet tettem fel, amikor igent mondtam az ajánlatra az intenzív osztály klórszagú kórtermében.

Az engem ért szörnyű baleset híre az egész Földgolyót bejárta, akárcsak az, amikor három évvel korábban, szinte minden vizes számban én hoztam el az aranyérmet a Magyarországon rendezett olimpiáról.

Akkoriban hősként ünnepeltek bármerre jártam, hiszen ráadásként gyorsúszásban elért új világcsúccsal írtam be nevem a sporttörténelembe. Népszerűbb voltam, mint egy rockénekes, miközben óriási kivetítőkön dicsőítettek. Időnként elkapott a gépszíj, gyakran találtam magam fényes lakosz-tályok selyem ágyneműi között kiéhezett, névtelen nőstények karjában, drogmámorban hemperegve. Megesett, hogy úgy fogadtam az interjúért esdeklő riportereket, hogy azt se tudtam ki vagyok valójában. Az egyik ilyen médiasakált azonban sosem felejtettem el: tésztaképén gúnyos vigyorral azon viccelődött, hogy sikeremet talán kimutathatatlan vérdoppinggal értem el, esetleg cápa DNS–el manipulálták képességeimet.

Pilates megjelenése fájó aktualitásként ébresztette fel a régi beszélgetés emlékét.

Amikor diadalutam után két évvel a világgazdasági válság miatt mindenemet elvesztettem, a kegyeimért versengő újságok egy ócska lábjegyzetre sem méltattak. A szörnyűséges tengeri baleset kellett hozzá, melyet szánalomra méltó emberi roncsként éltem túl, hogy újra felfigyeljenek rám. Egy világ-csúcstartó úszóbajnok, aki elvesztette mindkét lábát, közlésre érdemes szenzációnak tűnt a szemük-ben.

Emlékezetemből nehezen tudtam törölni az átélt rettenet pillanatait, az égő emberek sikolyát, akik önként vetették magukat az alant várakozó cápák közé, kegyes halált remélve. Én is ugrottam akár-csak ők, abban bízva, hogy hajdani kondícióm csenevész maradéka hozzásegít a meneküléshez. Di-csőségem azonban addigra már csupán kopott emlékké vált, mert a tenger farkasaival nem tudtam birokra kelni. Sosem felejtem el az émelyítő érzést, ahogy a kegyetlen állkapcsok medvecsapdaként csattantak össze a lábamon. A fájdalom kibírhatatlannak tűnt, amit a tengervíz jeges hidege sem tompított. Még így is menekülni próbáltam, miközben kiömlő vérem újabb ragadozókat csalt felém, de semmi esélyem sem lett volna a túlélésre, ha nem tűnik fel a látóhatáron egy légpárnás mentőhajó. Nagy erejű ultrahangdetektorokkal riasztották el a tenger fenevadjait, és bár meglepő gyorsasággal reagáltak a vészre, alig néhány túlélőt tudtak csak kimenteni.

Láb nélkül nem akartam élni, de az öngyilkossághoz sem volt bátorságom. Kedélyemre áthatolhatatlan, sötét önutálat telepedett, és még azt sem engedtem, hogy az interjúért kuncsorgó riporterek a közelembe jöjjenek. Ebbe a kilátástalan helyzetbe robbant bele kezeit dörzsölgetve Pilates, aki főnix-ként újjáéledő hírnevemet akarta meglovagolni. Alig voltam magamnál, amikor igent mondtam morbid ajánlatára, mely apró fénysugarat villantott fel a torokszorító sötétben.

– Mi segíthetünk magának visszatalálni a társadalomba, Durnham – duruzsolta az elhájasodott médiacézár sima szavú prókátorként. – Ez persze költséges dolog, magának pedig semmije sem maradt a nevén kívül, bár néha az is elég. Ha vállalja, hogy egy élő valóságshow keretében kimérát csináljunk magából, és hajlandó egyenes adásban versenyt úszni egy nagy fehér cápával, mi megmenthetjük kiszolgáltatottsága nyomorától. A Mediacorp szakértői vissza tudják klónozni a lábát.

– Hogy lehetséges ez? – kérdeztem kiszáradt szájjal.

– Nem vagyok génspecialista – vallotta meg Pilates. – De létezik rá valamilyen módszer, amellyel el tudják hitetni a sejtjeivel, hogy teste magzati állapotban van, szervezete pedig a mesterségesen elindított fejlődési folyamat során regenerálja elveszett végtagjait. Hangsúlyozom, ez radikálisan új

34

technológia, éppen ezért olyan drága, mintha űrexpedíciót indítanánk a legközelebbi galaxisba. Egy világszerte napi rendszerességgel közvetített valóságshow azonban bőségesen kitermelheti a költségeket. Magára most mindenki kíváncsi, a műsor megmozgatná az emberek lelkiismeretét, akik úgy éreznék, hogy segíteniük kell. Ott lesznek a kvíz kérdések, az SMS-ek, az internetes közvetítés és a reklámokból befolyó nyereség, a fogadásokra pedig már most akkora érdeklődés van, ami rekordbe-vételt sejtet! Én mosom kezeimet, ha kihagyja élete nagy lehetőségét, Fred!

Így aztán igent mondtam neki.

Gondosan kordában tartott, lassú metamorfózisom során, fokozatosan alakultam át lázálom szülte, deformált tengeri lénnyé. Mivel tudták, hogy fájdalmaim lesznek és rengeteget fogok vérezni, teletömtek érzéstelenítőkkel. Egy nagy fehér cápa mutált génjeit táplálták belém, és az érdeklődők az interneten keresztül, éjjel-nappal megfigyelhették a groteszk folyamatot. Azok sem maradtak le sem-miről, akik csupán a tévéműsorok szüneteiben sugárzott napi összefoglalókat követték.

Elsőként külső hámrétegemet vedlettem le, miközben érdesebb és ellenállóbb, sötét színű bőrt növesztettem. Mindeközben rengeteget véreztem és olyan fájdalmat éltem át, mintha életlen késekkel nyúztak volna meg. Ha nem tartanak állandó megfigyelés alatt, valószínűleg már az első stádiumban ott hagytam volna a fogam.

Az otthonommá vált medence egy földalatti kutatóállomáson rejtőzött, ahol kilétüket szintetikus arctorzító maszkkal leplező technikusok vettek körül, átalakuláshoz szükséges adalékanyagokat táplálva a testemet körülölelő vízbe.

A régi filmsztárok divatjamúlt fizimiskáját magukra öltő tudósok megszámlálhatatlan szörnyűséget láttak már életük során, de ami velem történt, még nekik is sok volt. Bár igyekeztek leplezni undorral vegyes szánalmukat, mégsem téveszthettek meg olcsó félrenézéseikkel. Legtöbbször verítékük meg-keseredő szagából megéreztem, ha valamelyiküket rosszullét fogta el.

Szúrós tövisként tört elő két lapockám között a jellegzetes, háromszög alakú hátuszony, melynek látványa pánikba ejtette volna a fürdőzőket San Diego partjainál. Lassan, szinte millimétereként kúszott elő a fényre, tűrhetetlen fájdalmat okozva a bőkezűen mért fájdalomcsillapítók ellenére. Szörnyű hangok törtek fel testem legbelsőbb üregeiből, miközben a vegyszerektől homályos víz fortyogott őrjöngő vergődésemtől.

Deréktól lefelé erős farkuszony nőtt pedánsan eltűntetett csonkjaim helyén, nemi szervem pedig óvatosan visszahúzódott testem mélyére, mintha megriasztották volna külső torzulásaim. Félig ember, félig állat kimérára hasonlítottam, kinek anyja földi nő, apja cápa volt. Egy Bosch ecsetjére méltó groteszk sellő képzetét keltette látványom, és minden pillanatban undorral töltött el, amikor megpil-lantottam magam a kivetítőkön.

Nemcsak külső, hanem belső változások is végbementek átalakulásom során, érzékeim kiélesedtek, mintha finomra hangolt műszerek jöttek volna létre bensőmben. Sokkal távolabbra láttam és hallot-tam, mint addig, szaglásom intenzitása megnövekedett. Tudatomban domináns szerephez jutott a dualitás, egyszerre gondolkodtam emberként és tengeri ragadozóként, e skizofrén létállapot görbe tükrén keresztül szemlélve a külvilágot. Leírhatatlan, különös mintázatokként érzékeltem a láthatatlanul száguldozó elektronikus jelek többségét és gyanítottam, hogy agyamban új idegpályák jöttek létre, melyeknek azelőtt nyomuk se volt. Legbensőbb titkaimba nem avattam be a Mediacorp tudósait, akiknek fogalmuk sem lehetett róla milyen események zajlanak le átszerveződő tudatom mélyén.

Ők csupán az olyan szembeötlő fizikai elváltozások adatait dolgozhatták fel, mint hogy háromszög alakú cápaagyarak vették át romló fogaim helyét. Állkapcsom szerkezeti felépítése elvesztette megszokott formáját, azzal a szalagfűrészhez hasonló rendszerrel mutatva egyezést, mely addig csakis a tenger örökmozgó vadászait jellemezte.

Az ellenfelemül kiválasztott nagy fehér cápát Hammer névre keresztelték és elképesztő méretű példány volt. Jó hat méteresnek saccoltam, és szemében csak üres közönyt láttam, amikor először mutat-ták meg nekem. Valószínűleg nem tudta eldönteni magában, miféle élőlény lehetek, de beszűkült ragadozóagyával végül nyilván valami furcsa kinézetű, könnyen elejthető zsákmány kategóriájába sorolt.

Valósággal eltörpültem mellette, de mindig legyőztem a tesztmérkőzések során, melyeket ultrahangkerítéssel elválasztott medencékben vívtunk. Hammer az edzések alatt érdektelenséget mutatott irányomban, mégis úgy éreztem, hogy látszólagos szenvtelensége mögött valamilyen titkos vágy lapul.

35

A felkészülés során könnyen elveszíthettem volna kötődésemet saját fajom iránt, ha nem érkeznek hozzám a szeretet és a büszkeség üzenetei nap, mint nap. Fogyatékos emberek tömege látott bennem összekötő hidat az elszigeteltségből a megértés felé. Résztvevő és biztató szavak özönlöttek a medence fölötti kivetítőn, hogy ne feledjem, a kirekesztettek népes tábora mellettem áll.

Megértettem, hogy nemcsak önmagamért harcolok, hanem minden hátrányos helyzetű emberért, akit valamilyen súlyos trauma ért élete során. Ráébredtem, hogy meg kell mutatnom az egészségesek önelégült társadalmának, hogy egy élő roncsnak kikiáltott ember is képes győzelmet aratni a természet erejével szemben. A háborgó tengernél nem kellett kegyetlenebb aréna, nyomomban egy nagy fehér cápával, de nem okozhattam csalódást.

Odaúsztam a medence sarkában várakozó Pilateshez, hogy kiderítsem, miféle apróságot tartogat a verseny kezdete előtt. Sok jóra nem számítottam, és mikor szafaládéujjai közt hivalkodó aranyszike villant ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy fogaimat a csuklójába mélyesszem. Ehelyett megdöbbentő önuralommal hagytam, hogy a fénylő penge a bal szemem alatti húsba vájjon, véres barázdát szántva arcomon.

– Ez az! – kiáltotta a kövér igazgató, mintha mozdulatával a sixtusi kápolna freskóival egyenrangú műalkotást teremtett volna. – Egy kis vér, hogy meghozza Hammer kedvét a vadászathoz!

Hálóban eresztettek a tenger hűs hullámai közé, az Erasmus nevű kutatóhajó fedélzetéről, ahová vízzel teli tartályában szállítottak egy helikopter fedélzetén, akárcsak ellenfelemet.

A tajtékos habok lüktető anyaméhként vettek körül, miközben eluralkodott rajtam az érzés, hogy hazatértem végre. A startpisztoly dörrenése azonban eszembe juttatta, hogy ez nem az én otthonom és, hogy Hammert is a nyomomba eresztették.

A verseny elkezdődött…

Kivártam, míg üldözőm hátuszonya felvillan a körülöttem örvénylő kavargásban, aztán siklani kezdtem a habok között. Lelkemen lázas izgalom lett úrrá visszatükrözve a mögöttem száguldó raga-dozó felajzottságát. Karommal vadul tempózva szeltem a végtelen víztömeget, tekintetemet mereven előre szegezve, igyekezve beosztani lélegzetemet.

Nem rendelkeztem sem olyan áramvonalas testtel, sem pedig akkora izomtömeggel, mint a nagy fehér cápa, a kopoltyúk nyilvánvaló hiányáról már nem is beszélve, emiatt csupán könnyebb testsúlyom és szívós makacsságom billenthette javamra a mérleget.

Meg kellett mutatnom a világnak, hogy azért mert elvesztettem a lábamat még nem vagyok halott. Tudtam, ha kiállom a próbát, a hírnév újra szárnyára kap. Megint a média favoritja leszek a létező legmélyebb pontról a csúcsig emelkedve, ahol csak rajtam áll, hogy mihez kezdek új életemmel. Megfogadtam, ha sikerrel járok, nem csúszok vissza újra a züllés mocsarába, és nem feledkezem meg a temérdek biztatásról, amit ismeretlen, súlyosan sérült emberektől kaptam, hiszen, ha a Mediacorp arcukat leplező szörnyteremtői vissza tudják adni a lábamat, akkor ezt a Föld megszámlálhatatlan szenvedő lakójával is megtehetnék, akármennyire költséges. Győzni akartam a megnyomorodottak miatt, hogy a közönyös külvilág többé ne nézhessen keresztül rajtuk.

Negyven kilométerrel arrébb várt rám a tengeren egy sárga bója, ahová hamarabb kellett megérkeznem, mint üldözőmnek. Nem messze a kijelölt ponttól szenvtelen mesterlövészek várakoztak egy őrnaszádon, hogy kilőjék Hammert, ha megnyerem a harcot.

A külvilágban valószínűleg égtek a bukmékerek vonalai, akik rekordmennyiségű fogadást kötöttek dicsőségemre és bukásomra. Föld körüli pályán keringő műholdak közvetítették heroikus küzdelmem minden mozzanatát, melynek során ellenfelem képtelen volt lefaragni hátrányát. Szinte éreztem, hogy felhevült emberek szurkolnak a televíziók képernyői és a számítógépek monitorai előtt órákon át, hogy célba érjek végre.

Jó néhány templomban, talán megkondították a harangokat, s gondolom a különböző vallások fogyatékos hívei imákat küldtek értem istenükhöz. Úgy sejtettem, hogy süketek, vakok és bénák, közös megváltójukat érezve bennem, egy időben rebegnek fohászokat az ég felé.

Hosszú órákkal később egyértelművé vált, hogy Hammer lemaradt tőlem, miközben megerőltetéstől zihálva, zsibongó karral érintettem meg a sárga bóját.

– Uram – jutott el kifinomult hallószerveimhez az őrnaszádon várakozó fegyveresek parancsnoká-nak hangja –, a fickó megcsinálta! Kilőhetjük a nagy fehéret?

– Nyavalyát! – csattant fel nyersen Pilates válasza. – Pufogtassanak, de senkit se találjanak el, hagy-ják, hogy a dolgok menjenek szépen a maguk útján!

36

A médiamogul nem akart súlyos milliókat áldozni arra, hogy újra teljes értékű ember legyen belő-lem és nagyon bízott benne, hogy Hammer elvégzi majd a piszkos munkát. Furcsa, de meglepetés helyett megkönnyebbülést éreztem. Pilates a saját anyját is hátba szúrta volna néhány dollárért, ha biztosra veszi, hogy nem vonják felelősségre érte. Védett csatornán beszélt embereivel, melyet rajtam kívül senki sem hallgathatott le.

Gyilkos lövedékek szaggatták körülöttem a vízfelszínt, miközben Hammer mázsás torpedóként száguldott felém. Azt hiszem, hogy a verseny nézői egyazon pillanatban fojtották vissza lélegzetüket az egész világon.

A nagy fehér cápának azonban esze ágában se volt bántani engem.

Már metamorfózisom kezdetén észrevettem, hogy különös szellemi kapcsolat jött létre közöttünk, ami egyfajta telepátiához hasonlít. Úgy gondoltam, ez a furcsa jelenség vagy minden cápafajnak létező sajátossága, melyet az emberek még nem vettek észre, vagy pedig az elmémben végbemenő kiszámíthatatlan változások egyik nem mindennapi mellékhatása.

Hammer meglepő módon saját fajtájabelinek vélt, és apró termetem miatt azt hitte, hogy egy nős-tény elragadott kicsinye vagyok, akit a kétlábúak őrült kísérletezgetéseikkel félig meddig a maguk képére formáltak. Ez akár nevetségesnek tűnhetett volna, ha az állat már napokkal a verseny kezdete előtt nem változtat nemet, ami a nagy fehér cápa egyik olyan elképesztő képessége, melyet a fennmaradásért vívott harc során alakított ki.

Hammer nősténnyé változott, amivel bizonyította, hogy mennyire komolyan gondolja az anyaság szerepét, és azt a téveszmét, hogy egyik fajtársa elárvult kicsinye vagyok. Pilates hiába sebzett meg, a tengeri ragadozó nem azért követett, hogy megöljön, hanem hogy megoltalmazzon.

Amikor odaért hozzám a sárga bójánál gyengéden megbökött, hogy továbbhaladásra ösztökéljen.

Ahogy a világűr távolában keringő műholdak közönyös optikáira gondoltam, a döntés csak egy pil-lanat műve volt. Leróttam adósságomat a fogyatékos emberek tömege felé, megnyertem nekik a meccset. Eljött a pillanat, hogy új életet kezdjek, tiszta lappal indulva egy olyan világban, ahol hétköznapi esetben esélyem se lett volna kísérletezni. Megindultam új anyámmal a nyílt tenger végtelen térségei felé, miközben a fegyveresek befejezték bohózatba illő színjátékukat az őrnaszád fedélzetén.

Magam mögött hagytam mindent, a média mocskát, ostoba embertársaim üres életét, mert hívott tenger és a szél, hogy magához öleljen a hullámok lágy simogatása, kimosva belőlem minden bánatot. Pillantásomat a nagy kékségre szegezve lelkesen tempóztam hatalmas oltalmazóm oldalán, aki mellett újra gyermek lehettem, eltelve örömmel, hogy végre igazán szabad vagyok.